|
Rudas gyógyfürdő |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Véletlen kép |
Magyarország és a főváros is bővelkedik termálvizekben. A Duna és a hegyek találkozásában létrejött Rudas gyógyfürdő elérhetősége
Rudas Gyógyfürdő és Uszoda Rudas gyógyfürdő megközelítése
A Rudas Gyógyfürdő az Erzsébet híd budai hídfőjének lábánál található. Megközelítése tömegközlekedéssel: 5-ös, 7-es, 8-as és 86-os autóbusszal, valamint a 18-as és 19-es villamossal. Rudas gyógyfürdő gyógyjavallatok
Rudas gyógyfürdő nyitvatartása
Rudas fürdő történelmeA ránk maradt, még üzemelő török fürdők közül a legjelentősebb a Rudas gyógyfürdő. A kutatások megállapították, hogy itt a török idők előtt már működött a fürdő. Az 1937-es újjáépítéskor megtalálták egy korai medence nyomait is. A feltárások alapján valószínű, hogy a mai Rudas gyógyfürő már a török hódoltság előtt létezett, de igen egyszerű kivitelben. A Rudas nagyobb arányú fejlődése azonban csak a török hódoltság alatt indult meg. 1556-ban Ali budai pasa kezdeményezte a fürdő felújítását, amit Mohamed folytatott, majd a még mindég rossz állapotban levő fürdőt Szokoli Musztafa csodálatos, keleti ízlésvilággal újjávarázsolta. A Rudas gyógyfürdő első pontosabb leírását a bécsi levéltárban levő, 1597-ből származó kéziratban említik, amelyben szerepel, hogy „a fürdő sok gonosz betegség ellen volt sikerrel alkalmazható”. A vetkezés egy kupolás helyiségben történt, ott õrizték a ruhákat, s ugyancsak kupolás helyiségben volt a nagy medence, körülötte hat cella csapokkal, melyekből ömlött a víz. Istvánffy Miklós leírásában (1598) szerepel, hogy az akkor Musztafa-fürdőnek nevezett fürdő kupolája ólommal fedett, rajta üveg ablakok. A fürdőhöz tartozó kisebb forrás (a mai Hungária forrás) mellett derviskolostor állott. A török uralom alatt alakult ki tehát a mai Rudas fürdő központi része, a nyolc oszloppal tartott kupolája alatt lévő nyolcszögletes medencével. Az 1686-os felszabadító ostromot a Rudas fürdő viszonylag épségben vészelte át. I. Lipót a töröktől visszafoglalt területeket, így a budai fürdőt is kincstári tulajdonnak tekintette, de 1703-ban Buda városának adta, mely a mai napig a főváros kezelésében van. 1711-ben épült fel a mai Erzsébet híd táján a repülőhíd, melyről a fürdő a "Bruckbad" nevet kapta. 1715–1831 között számos fejlesztő, bővítő átépítés történt, ám ezek nem érintették a fürdő török kori magját. Kisebb-nagyobb fogadók is létesültek körülötte, a terület 19. század elején már a főváros előkelő közönségének találkozó helyévé vált. A fürdő felújítása 1880-tól indult meg. A gőzfürdő még ebben az évben megnyílt, de a végleges felújítás csak 1883-ban fejeződött be. Ekkor csatolták a törökfürdő sarokmedencéit a gőzfürdőhöz, s ekkor bontották le a fürdőt övező kőfalakat. 1896-ban nyílt meg az uszoda, melynek látogatottsága nagyon alacsony volt, mivel azt a férfiak és nők csak külön-külön vehették igénybe. Csak 1930-ban vezették be a koedukált fürdési lehetőséget. A második világháború sok kárt okozott a fürdőben, de lényegében historikus értékes magja megkímélt maradt. A második világháború után 1946-ban nyílt újra lehetőség az ivókúrázásra, az Attila és Juventus forrásoknál – a Hungária forrás vize csak később volt iható. A jelenlegi ivócsarnok 1965 júniusában fogadta az első látogatókat. Az 1950-es évektől napjainkig számos modernizálásra, bővítésre, korszerűsítésre került sor, mely munkákat a Műemlék Felügyelőséggel egyeztetve végezték. Rudas fürdő forrásaiA Rudas fürdő forrásai és kútjai vizüket közvetlenül a dolomitrétegből nyerik. A források vizének hőmérséklete 35-42°C. A fürdő vízellátásának alapját a század első harmadáig a természetes források jelentették. Az 1930-as években tértek át a fúrt kutakból történő víznyerésre. Közelében 21 melegvizű forrás van, közülük a legnagyobbak: Árpád I. II. II. (42 C°), Beatrix (39 C°), Mátyás (42-43 C°), Hygieia és Diana (35 C°), Gül Baba (42 C°), Török (42 C°), Kossuth (41 C°), Kara Musztafa (42,8 C°), Rákóczi (41,8 C°). A források közül a török kori gőzfürdőt, a Kossuth, a Kara Musztafa-, a Rákóczi- és a Török forrás, az uszodákat a Hygieia- és a Diána-forrás táplálja, az ivóvízcsarnokban az Attila- és a Juventus-forrás vize iható. Megosztás közösségi portálokon |
![]() Hasznos oldalak Adriai-tengerBerekfürdő Harkányi gyógyfürdő Király Gyógyfürdő Gellért Gyógyfürdő Széchenyi Gyógyfürdő Várkertfürdő Népszerű oldalak ÓraátállításÓraátállítás 2011 Pörkölt Kókuszgolyó recept Lencseleves Brassói aprópecsenye Nokia C3 Peugeot 3008 Mexikói chilis bab Lecsó recept Legújabb oldalak Paradicsom krémlevesÁzsiai szárnyassaláta Majonézes sült hal Citromos almáspite Fahéjas almatorta Hagymás palacsinta Rántott hagyma Kacsa pörkölt Betyár csirkepörkölt Metamorfozis, a lélek ... |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szerkesztési feltételek | Kapcsolat a szerkesztővel | Adatvédelmi nyilatkozat | Jogi nyilatkozat | Infobomba médiaajánlata |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||